Főoldal Hírek Szemináriumi kirándulás
Szemináriumi kirándulás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Koncz Márton   

b_200_0_16777215_0___images_stories_honlap_kepek_Szem.kir_2012_P4298601.jpgÁprilis 29. és május 1. között idén is útra keltünk és nyakunkba vettük az országot, hiszen eljött a szemináriumi kirándulás ideje. Ezúttal a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyébe vitt utunk, ahol Kiskunfélegyházán szálltunk meg. Mivel kirándulásunk hivatások vasárnapján kezdődött, illő módon érkezés után a hívekkel közös szentmisén adtunk hálát hivatásunkért. A szentmisét Balog Gyula rektor atya celebrálta, utána pedig a plébános atya mutatta be nekünk röviden a gyönyörű templomot, és bepillantást adott az egyházközség életébe is. A finom ünnepi ebéd után Kiskunmajsára vettük az irányt, ahol az egész délutánt strandolással töltöttük.

A csúszdák, és a hullámmedence nagyon népszerűek voltak, nem csak a kispapság, de az elöljárók közt is, akik pedig nyugodtabb pihenésre vágytak, termálvízben áztathatták utazástól megtört tagjaikat. Miután hazaértünk, szabad estét engedélyeztek az elöljárók, így lehetőségünk nyílt sétálni az esti Kiskunfélegyházán, és meg kell mondjam, bakonyi gyerek létemre nagyon megkedveltem ezt az alföldi kisvárost.b_200_0_16777215_0___images_stories_honlap_kepek_Szem.kir_2012_P4298627.jpg

A második nap szentmise után Ópusztaszerre utaztunk, ahol először a Feszty körkép nyűgözött le minket, majd az a rengeteg gazdagság, ami nemzetünk történetének több mint ezer évébe sűrűsödik, és amelyet gyönyörűen mutat be a nemzeti emlékpark. Számomra nagyon érdekes volt a múzeum, ahol ősmagyar koponyákból rekonstruálva nézhettük meg, hogy festhettek a honfoglalók arcvonásai. De mindenképpen meg kell említenem a lovasbemutatót is, ahol ügyes csapat elevenítette meg az ősmagyarok lovagló szokásait.

Ópusztaszer után visszatérve Kiskunfélegyházára rövid találkozás, és beszélgetés következett a plébános úr unokatestvérével, b_200_0_16777215_0___images_stories_honlap_kepek_Szem.kir_2012_P4298670.jpgBábel Balázs kalocsai érsekkel. A beszélgetést követően ismét bevetettük magunkat a félegyházi éjszakába, és fél tizenegyig sétáltunk, beszélgettünk a városban (na jó, egy-egy sör is legurult mellé…J ).

Az utolsó napot ismét az Úrral való találkozással kezdtük, szentmise keretében, majd vitorlát bontottunk, és elindultunk haza, előbb azonban megálltunk Kecskeméten, megnéztük a szemináriumi és a főiskolai rektor atyák közép iskoláját, a Piarista Gimnáziumot (és a tablóképeiket, amelyek igen nagy tetszést arattak az összes kispapnál), valamint a nagytemplomot. Városi séta, és ebéd után folytattuk utunkat, de Eger előtt még betértünk a ceglédi és a jászberényi templomokba, ahol a plébános atyák, Bokros Levente és Szántó József frissítővel fogadtak minket, így kellemes utazás után érkeztünk este Egerbe élményekkelb_200_0_16777215_0___images_stories_honlap_kepek_Szem.kir_2012_DSC06911.jpg gazdagon.

Kérdezhetik a kedves olvasók, hogy hát a miséken kívül nem is imádkoztunk? De bizony igen, a buszutazásokat zsolozsmázással töltöttük ki, a templomokban pedig ahova betértünk, mindig imádkoztunk egy Regina Caelit, vagy Lorettoi litániát. A lelki, szellemi és fizikai összetevő nagyon szép egyensúlyban volt az egész kirándulás alatt. Nem volt túlzsúfolt, de mégsem unatkoztunk egy percig sem. Jutott idő az imára, és a baráti beszélgetésekre is, és minden este kifáradtan zuhantunk az ágyainkba, miközben fejünkben zúgtak az aznapi események. Egyszóval kitűnő kirándulás volt ez is (a képek magukért beszélnek). Kár, hogy egy évet kell várni a következőre.

 

 

b_250_0_16777215_0___images_stories_honlap_kepek_Szem.kir_2012_P4298627.jpgb_250_0_16777215_0___images_stories_honlap_kepek_Szem.kir_2012_P5019050.jpg

b_250_0_16777215_0___images_stories_honlap_kepek_Szem.kir_2012_P4308795.jpg

b_250_0_16777215_0___images_stories_honlap_kepek_Szem.kir_2012_P4308797.jpg

 

 

 

 

 

b_520_0_16777215_0___images_stories_honlap_kepek_Szem.kir_2012_csop_kep.jpg

További képek megtekintése

Módosítás dátuma: 2012. május 03. csütörtök, 16:37
  Premium joomla templates by Lonex.

Olvassa be okostelefonjával

Mobile Barcode

Belépés



Szavazások

Hogy tetszik Önnek az új honlapunk:
 

Online felhasználók

Oldalainkat 10 vendég böngészi
Tartalom találatai : 239943